1.1.Zeneoktatás Kőszegen a XX.sz.előtt
Zene az egyházi iskolákban
Kőszegen az iskolai zeneoktatás első példáit a XVII. században találjuk.
1660-ban az evangélikus iskola élére Hittel Kristóf orgonista került, az iskola másik két tanára Stockmann Kristóf és Ruttkay György lett. Az 1669-től érvényes szerződésükben meghatározott feladataik szerint elő kellett készíteniük az énekkari és zenekari szerepléseket. A szerződés 7.pontja intézkedett arról is, hogy csak azokat a jelentkezőket vegyék fel az iskolába, akik valamilyen zenei előképzettséggel rendelkeznek. A 13. pont a kották, énekeskönyvek, hangszerek lelkiismeretes őrzését írja elő.
A 10.pont pedig tulajdonképpen az iskola zenei nevelési programját határozza meg:
„Különös gondja legyen a rektor úrnak, hogy az arra alkalmas fiúkat
zenére tanítsa. Úgy haladjanak, hogy muzsikájukkal Istennek és a gyü-
lekezetnek szolgálhassanak. A zene iránti lelkesedést olyan mértékben
keltse fel bennük, hogy kitartsanak a tanulásban. Így mindjobban halad-
janak előre tudásban, mert a zenei tudásukkal mindenütt boldogulhatnak,
és megfelelő eltartást érdemelhetnek ki maguknak. Ezért naponta rend-
szeresen tartson egy zeneórát számukra. Amennyiben viszont rendkívüli
órákra is szükség van, azoktól, akik ezt kívánják, tiszteletdíjban részesül.”[1]
Ez volt az intézményes zeneoktatás első példája városunkban.
Az ellenreformáció kibontakozásával a protestáns vezetést katolikus egyeduralom váltotta fel, így az evangélikus iskola 1673-ban megszűnt. 1677-től már a jezsuita gimnázium diákjai zenéltek a Szent Jakab templomban. Az 1680-as évektől pedig említést találunk a város jegyzőkönyveiben az új gimnázium tanulói által bemutatott iskoladrámákról, melyekben gyakran kórus és zenekar is szerepelt.
1716-os adat szerint Kőszegre érkezett bizonyos Joannes Ferdinandus Esch német oskolamester, és hamarosan kis zenekart, „compániát” szervezett.
1.2. A Hangász Egylet
1836-ban készült az a városhoz intézett beadvány, amelyben „…Perger Lőrincz idevaló hangászmester azért esedez, hogy engedtessék meg nékie, hogy ingyen hangásziskolát nyithasson.” Tandíjat nem szedne, fizetését a várostól kéri. A tanács el is fogadta kérését, de juttatása nem érhette el a tornyosmesterét: „Városi Tornyos Mester fizetésére… szert ne tegyen.” [2] Szintén ebben az évben kapott engedélyt Geszner Antal is „hangászoskola” nyitására.
Kőszeg zenei életének legfontosabb fordulópontja 1840.április1. Ekkor alakult meg ugyanis Szylviny József városi tanácsos javaslatára a Hangász Egylet, melynek egyik legnagyobb jelentősége, hogy – a nyelvi és vallási ellentéteket félretéve – összefogtak. Megalakulása után olyan irányító szerepet játszott, hogy a zenének minden szálát – az oktatástól a hangversenyek rendezéséig, a felnőttek, gyerekek képzésén keresztül a hangversenylátogató közönség kialakításáig – kezében tartotta.
Az alapszabály intézkedik a „hangász-oskola” felállításáról, melyben „minden egyesületi tag, vagy egy ahoz közvetlenül tartozandó személy, és minden szegényebb sorsu gyermek ingyen tanittatik.”
A város zenei életének fellendítése érdekében időnként előadásokat tartottak, melyek az alapszabály értelmében „két részre t.i. egyesületi és nyilvános hangászatokra oszlanak.” [3]
Két fajta tagot különböztettek meg: „…a működő gyámolítók, kik az éves részvénydíj fizetése mellett zene tudományaikat is az egyletnek szentelik. A másik „…a gyámolítók csoportja, kik évenkénti részvénydíjt vagyis segedelmet fizetnek.” (Évente „4 pengő forintot.”)
Tiszteletbeli tagokat is választottak soraikba, köztük több neves személyiséget is találunk: Deák Ferenc, Erkel Ferenc, Kossuth Lajos, Schmidt Ágoston, Vörösmarty Mihály. A zeneegylet évenként kiadta nyomtatásban tagjainak névsorát és pénztári jelentését. Néhány évi kitartó munka után divatba jött Kőszegen a zenetanulás, hangversenyre járás és a házi muzsikálás is.
A hangászat első tanítója Leibscher Ferdinánd, másodtanító Nikodém Vencel volt.
Hamarosan híres művészeknek szerveztek koncerteket a városban, ezzel is emelve a zenei élet színvonalát, és kitekintést adva a polgároknak a világ zenei történéseire. Így adott koncertet 1846.szeptember 27-én Liszt Ferenc, mely alkalomból a „jeles zongorás” a város díszpolgára lett.
A zeneegylet Chernel Kálmán szerint:
„a legmelegebb pártolás mellett virágzott, hangversenyein sok hírneves bel- és külföldi művész lépett fel; tanodájában több zenetanár, vonó- és fuvóhangszereken, zongorázásban, éneklésben adott oktatást, s az intézet több jeles zenészt és énekesnőt képzett ki a világnak. A zeneegylet… jól iskolázott zenekarával az évenként többször tartott zene estélyek… alkalmával a közönség szórakozását mozdította elő.” [4]
A világosi fegyverletétel utáni években a kulturális életben visszahúzódás, érdektelenség tapasztalható. Egy idő után mégis igyekszik a város a zeneegyletet erősíteni. A zeneoktatás újbóli fellendülésének idejéből az alábbi adatok maradtak fenn:
1852-ben Paul Maresch vezetésével 4 fiú és 23 leány tanult énekelni, 26 fiú hegedült. 1853-ban 33 leány és 9 fiú tanult éneket, 35 fiú hegedült. Fúvós hangszert Anton Henne vezetésével 18 fiú tanult. 1854-ben 33 leány, 10 fiú énekes, 32 hegedűs volt, és 27 fiú fúvós hangszert tanult. 1856-ban Nikodém Vencel vette át a zenetanítást. 1861-ben a fúvós oktatás megszűnt, a 13 leányt és 26 fiút Nikodém Vencel énekelni, 50 fiút hegedülni Nikodém János tanította. A támogatók száma tekintélyes volt. Ők biztosították anyagilag az egyesület fenntartását.
Ismét megjelentek a vendégművészek. Louise Liebhardt udvari operaénekesnő kétszer is járt városunkban. 1863.szeptember 26-án Reményi Ede hangversenyezett Kőszegen, mely alkalomból őt is díszpolgárrá választották.
„1868-ban Zanelli Károly úr … a zeneegyletnek az időszerinti elnöke átiratot intézett a Konkordia választmányához, melyben felszólítja őket, hogy nyujtanának segédkezet terjedtebb alapon fekvő zeneegyesület megteremtésére, mely egyfelől czéljául tűzné a szülőknek alkalmat nyujtani gyermekeiknek a zenében legjutányosabb módon való kiképeztetésére, másfelől pedig, hogy a zene gondos művelése és egy zenekar alakítása által a város lakóit a legtökéletesebb zene- műélvezetében részesítse.” [5]
Mivel a zeneoktatás újra mélypontra jutott, 1882-ben kísérletet tesznek feltámasztására. A Günser Zeitung írja: „A zeneegylet a nemes törekvés és felhívásunk által… 100 tagot nyert; az egyesület hegedűiskolájába eddig 34 tanuló iratkozott be, viszont az énektanításra eddig senki nem jelentkezett.”
Ez az utolsó híradás a zeneegyesületről. Ezután működése egyre gyengül, végül megszűnik. A megváltozott körülmények ezután jobban kedveznek a kisebb, önfenntartó művészeti csoportoknak.
1.3. Kováts Ferenc zeneiskolája
A hangszeroktatás, amely a megszűnt zeneegylet tevékenységéből még egy ideig megmaradt, a XIX. század végére teljesen megszűnt.
Emiatt Kováts Ferenc a fúvószenekar karnagyaként úgy érzi, hogy az eddigi zenekaron belüli fúvós oktatást vonós hangszerek tanításával is ki kell egészíteni. Felhívást tesz közzé „Zene-iskola” címmel.:
„Hogy a zene a műveltséget fokozza és egyszersmind nemesít, az kétségtelen… eltökéltem magamat egy zene-iskola megnyitására. A zene-iskolában a hegedűjátékon kívül az összhangzattan alapelveit és a zene történetét tanítom, fejenként havi egy korona tanításdíjáért. Az iskola 1900. évi január hó 7-én nyílik meg és heti két órában lesz megtartva. Beírás… lakásomon, Mecséry utca 224.sz. alatt. Kováts Ferenc karmester.” [6]
Ettől kezdve Kőszeg zenei életének lelkes és fáradhatatlan irányítójává válik, csaknem fél évszázadra. Több városi és iskolai zenekar karnagyaként, több hangszer oktatójaként, koncertek szervezőjeként az egész lakosság elismerését, nagyrabecsülését vívta ki. A város zenészeinek nagy része köszönheti neki tudását, és még ma is élő tanítványai sűrűn emlegetik a példaképként tisztelt mester nevét.
1.4. Zeneoktatás Kőszegen a XX.sz. első felében
Kőszegen mindig több tanintézet és internátus működött, és ezek is kivették részüket a zene tanításából, a zenei élet sokszínűségéből. Például a Hunyadi Mátyás reáliskolában kezdettől fogva volt ének-, zongora-, hegedű-, gordon-, gordonka- és rézfúvóstanítás, sőt dr. Mathia Károly zenész-tanár szimfónikus zenekart is szervezett az ifjúságból. A Szent Benedek-rendi Ferenc József Katolikus Gimnáziumnak 1906-ban alakult ifjúsági zenekara, melyet Kováts Ferenc vezetett és amely az első világháború alatt is működött. Az evangélikus leánylíceumban éneket és zongorát tanítottak, a Szent Domonkos-rendi nővérek tanítónőképzőjében pedig a zene fő tantárgy volt. 1930-tól az evangélikus ifjúsági egyesületnek vonószenekara volt, Budaker Gusztáv vezetésével.
Ezekben az évtizedekben Kováts Ferenc mellett Mohr Jenő zongoratanár és Gratzl Gyula hegedűtanár is magánórákat tartottak. Szép számmal voltak növendékeik, akik minden júniusban nyilvános hangversenyen mutatták be tudásukat. A városi hetilap erről is mindig tudósított és kritikát is közölt, személy szerint említve minden szereplőt, nem feledkezve meg a tanárok méltatásáról sem:
„Múlt szombaton tartotta meg Mohr Jenő zenetanár tanítványaival a szokásos vizsgahangversenyét a leánygimnázium dísztermében. Csak akik évről-évre elmennek erre a vizsgára, tudják értékelni a zenepedagógiai munkát amit Mohr Jenő a zongoratanítás terén kifejt. A magasabb foku zenetanítást képviseli Kőszegen; ehhez járul nála a lokálpatriotizmus nagy mértéke, másként el sem volna képzelhető, hogy tudását a kis Kőszeg szűk körében fejti ki.” [7]
A legismertebb tanárok voltak még a 30-as években: Baranyai Gyula, Lengyel Gyula, Szabó M. Ludovika, Tóth Imre, Sollymoss Vendel, Feigl Ilus.
Az 1937-es év nagy esemény volt, hogy május 10-én az Éneklő Ifjúság hangversenyére ellátogatott a városba Kodály Zoltán és a 700 tagú „összkórust” ő maga vezényelte. Nyilatkozatában kiemelte a város lakosságának melegszívűségéet. Elismeréssel szólt arról, hogy Kőszegen nem művészeket „importálnak” fellépésre. Örömmel látta, hogy Kőszeg is beállt azon városok sorába, amelyek a dalkultúrát önmagukból termelik ki. Ebben jelölte meg a város zenei fejlődésének új irányát.
„Ez a kis kultúrközpont egyéniségét a zene művelésében hordja magában. A művészet lényege abban van, hogy életté váljon és azoknak, akik művelik, sajátjukká legyen.” [8]
1.5.A zeneiskola elődei
Az első próbálkozások
Az első kísérlet önálló, hatósági zeneiskola megnyitására 1941-ben volt. A Vasvármegye című lap írja:
„Kazacsay Tibor tanácsos, a zeneiskolák országos szakfelügyelője a kultuszminisztérium megbízásából megszervezte Kőszegen a jelen tanévvel megnyitandó zeneiskolát.” [9]
Igazgatónak Balassa Kálmánt, a Magyar Királyi Operaház nyugdíjas hangversenymesterét, a szombathelyi városi zeneiskola igazgatóját kérték fel. A tantestületet a tanintézetekben és internátusokban már sikeresen működő zenetanárokból állították ki. Az így előkészített, a minisztérium és a városi hatóságok által támogatott és a polgári körökben nagy érdeklődést kiváltó kezdeményezés mégsem valósulhatott meg a háború miatt.
Közvetlenül a háború vége előtt – 1944-ben – újra próbálkoztak a zeneiskola beindításával.
„ A zeneiskola terve a megvalósulás stádiumába lépett azáltal, hogy Kőszeg Város képviselőtestülete a most megtartott közgyűlésen, áthatva a zeneiskola felállításának szükségességétől és fontosságától, fenntartási hozzájárulásként a 44-45. tanévre egyhangulag 2200 pengő támogatást szavazott meg. [10]
Vezetésével Bachmann Tibort, a szombathelyi zeneiskola fiatal tanárát bízták meg. Az oktatás megszervezéséhez továbbra is elegendőnek találták a helyi tanerők bevonását, akik nagy örömmel fogadták az iskola felállítását, hiszen eddig növendékeik a saját lakásukra jártak órára, ami telente nagy tüzelőanyag-gondokat okozott számukra. A terv szerint a polgári fiúiskola épületében a délutáni órákban három tantermet bocsát a zeneiskola rendelkezésére, míg nem találtak megfelelő önálló épületet. Sajnos, ez a kezdeményezés sem valósult meg maradéktalanul, mert a háborús viszonyok miatt az iskola mégsem jutott helyiségekhez, így a tanárok továbbra is a lakásukon tanítottak, és a növendékek nem kaptak bizonyítványt.
1.6. A munkaközösségi zeneiskola
A mai zeneiskola közvetlen elődjeként 1954-ben Budaker Gusztáv vezetésével és az akkori városi tanács anyagi hozzájárulásával alakult meg a Zenei Munkaközösség. Iskolaszerűen, állami tanterv szerint végezték munkájukat.
Az első tanévben 85 diák iratkozott be. A 32 előképzőst Szövényi Frigyesné tanította. 29 növendék zongorázott Schermann Eta és Kiss Lászlóné tanárnőnél. Csellót ketten, hegedűt tizenhárman tanultak Barabás Dezső, illetve Végvári Istvánné és Stiaszny Gyula keze alatt. Vojtkó Ida 9 növendéket tanított énekelni. A második tanévtől már néhány fúvóst is találunk a naplóba bejegyezve. A kis fúvóslétszámnak nem az érdeklődés hiánya volt az oka, hanem az, hogy ezt a feladatot mindig is a fúvószenekar látta el, saját berkein belül. De az évről évre magasabb zeneiskolai létszámmal együtt nőtt az ide jelentkező fúvósok száma is, és a munkaközösségi intézmény befogadta a fúvóstanoncokat a zenekar képzetlen zenetanárával együtt. (Schlögl Ferenc klarinétos tanította az összes fúvós hangszert.) Az 1960-61-es anyakönyvi naplóban már 215 beiratkozott növendék szerepel. Ekkorra Vojtkó Ida helyét Csermely Irén vette át.
Az iskola színvonalas hangversenyeket is szervezett tanulói, illetve az érdeklődő városi közönség számára.
Ezek az előzmények teremtették meg a lehetőségét, hogy 1962.október 15-én megalakulhasson az Állami Zeneiskola, Budaker Gusztáv igazgatásával.
1.7. Az Állami Zeneiskola
Az iskola épülete
Az új iskola a Chernel u.12.szám alatti kopott műemlék épületben kapott helyet. Bariska István könyvében ezt olvashatjuk róla:
„Ez az egykori Nádasdy- majd Tallián–ház. Az épület a 17-18.században épült alkotás. Az utca egyetlen kétemeletes épülete. Homlokzati kialakítását a 18.sz. első felében nyerte, szintén barokk stílusban. A hajdan zárt udvar hátsó, városfallal összeépült részét lebontották, és 1944-ben a déli oldalon új szárnyat építettek. Az épületben volt 1816-21 között a kőszegi kerületi tábla. 1962-től az Állami Zeneiskola otthona.” [11]
A munkaközösségi zeneiskola egykori növendékeinek visszaemlékezése szerint már az az intézmény is kapott néhány termet a Chernel utcai házban. Igaz, ekkor volt még tanár, aki továbbra is a saját lakásán tanított.
Az iskola kezdetben bérleti díjat fizetett a városnak, de ma már térítésmentesen használhatja az épületet.
Az oktatás 1962-ben csupán 6-7 teremben kezdődött, mivel akkor még tanácsi bérlakások is voltak az épületben. A szülői munkaközösség segített a zeneiskola berendezéseinek beszerzésében és a folyosókat, termeket is feldíszítették. 1965-ben rendbe hozatták az épületet. Volt falbontás, parkettázás, ajtók bepárnáztatása, berendezés-felújítás, padcserék. Papucsokat is vásároltak a gyerekek számára, hogy kímélhessék a felújított iskolát. 1970-ben már kilenc terem volt, és az 1971-es épület felújításkor – figyelembe véve az iskola igényeit – az intézmény megkapta a teljes első emeleti szintet, így a termek száma 11-re bővült, és a 80-as évek végéig így működött. A 90-es évektől kezdve a második emeleten is megkezdődött a bérlakások kiürítése, ami lassan ment, hiszen minden lakónak megfelelő alternatívát kellett találni a városban. A probléma 1998-ra oldódott meg véglegesen, így a Jurisich várba „száműzött” ütősök is visszaköltözhettek az épületbe, és azóta az iskola – immár 18 teremmel – kényelmesen meg tudja oldani a tanítást.
A fűtést kezdetben cserépkályhával oldották meg, így gyakran előfordult, hogy széngáz miatt nem tudtak tanítani. A központi fűtés bevezetésére a 80-as évek végén került sor.
1.8. Az iskola Budaker Gusztáv igazgatása alatt
Az 1962-63-as tanévben 129 növendékkel indult meg az oktatás, két kinevezett és négy munkaszerződéses tanárral. Akkor még csak két tanszak – zongora és hegedű – működött, természetesen a szolfézstanítás mellett. 1965-re a vonós tanszak kiegészült a csellóval és gitár tanszakot is létrehoztak. Ennek – Budaker Gusztáv vallomása szerint – az volt a célja, hogy a tánczenészek is képezhessék magukat, hogy esetleges dilettantizmusukkal ne terjeszthessék az ízléstelenséget. Beindult az ütő-, a fa- és rézfúvós hangszerek oktatása is. A nagy létszámú fúvós tanszak (fuvola, oboa, klarinét, kürt, trombita, harsona, tuba) és az ütőhangszerek oktatása arra volt hivatott, hogy biztosítsa a jövőben a város hagyományos fúvószenei kultúrájának utánpótlását.
Mivel akkoriban a Városi Fúvószenekart a kiöregedés veszélye fenyegette, Budaker Gusztáv megalapította az Úttörő Fúvószenekart. (Emellett volt ifjúsági fúvószenekara a MÁV fiúiskolának is.) A nagy fúvószenekar állandó létszámát pedig a szülőkkel kötött szerződés alapján biztosították. Ennek értelmében ingyenes hangszerhez jutás és oktatás fejében négy évig kötelezték az ifjúsági zenekarból kinőtt zenészeket a felnőtt fúvózenekari tagságra.
Mindehhez biztosítani kellett az iskola hangszerállományát, ami nem volt könnyű feladat és az első években sok nehézséget okozott. Kezdetben csak két használható zongora volt. 1964-ben beszereztek egy hangversenyzongorát, majd 1965-ben kaptak egy újat is. Az említett két évben 9 új fúvós hangszer vásárlására futotta és kaptak még 5 trombitát, 1 harsonát és egy tubát. Így a hangszerhiány szorongató gondja megoldódott.
A kezdeti évek eredményei – Budaker Gusztáv és a tantestület tevékenységén kívül – nagyrészt a már említett szervezett szülői munkaközösségnek köszönhetők, amely rengeteg segítséget nyújtott , aktívan és áldozatkészen vette ki részét a feladatokból. Például önállóan szerveztek koncerteket a gyerekeknek, meghívott művészekkel, hogy csemetéik nagyobb kedvet kapjanak a zene hallgatásához és műveléséhez. Tanév végén zenei vetélkedőket tartottak, amelyen a faliújság évi anyaga és a tantermekben található képek, táblák anyaga került visszakérdezésre. A tanévek végén az iskola kirándulásokat szervezett, melyek lehetséges céljai között zenei emlékek megtekintése, hangverseny-látogatás, illetve operaházi előadás megtekintése egyaránt szerepelt.
Évente 4-5 növendékhangversenyt és egy tanári, illetve tanár-diák hangversenyt rendeztek. A rézfúvós tanszak alkalmanként toronyzenét adott a Hősök tornyából. Minden évben részt vettek üzemi hangversenyeken. A tanárok és a növendékek is rendszeresen közreműködtek a város fontos rendezvényein és megjelentek műsorszámaikkal névadó-ünnepeken, házasságkötéseken is.
1963-ban kamarazenekar is indult az iskolában, 1968-ban pedig megkezdte működését Csepregen az intézmény fiókiskolája, mely saját vezetőséggel és tanári karral rendelkezett, de a kőszegi anyaiskola tartotta fenn. (Ez az iskola 1991-ben önálló intézménnyé alakult – ma Bognár Ignác Zeneiskola -, a jó kapcsolat a két intézmény között azóta is megmaradt.)
Bárdos Lajos 1965-ben járt először Kőszegen az Éneklő Ifjúság hangversenyén. Ezt nyilatkozta:
„… Kodály Zoltán… jó véleménnyel volt a város zenei életéről… Most én is a bizakodás hangján szólhatok, hiszen alkalmam volt tíz énekkart hallani, nyugodtan állíthatom: nagy fejlődés előtt áll a város énekkultúrája. Az énekkarok mellett azonban igen fontos a hangszeres nevelés is. Ennek igen értékes központja a Kőszegi Zeneiskola.” [12]
A hangszeres oktatáson kívül:
„A zeneiskola legfőbb célja a gyermekeken keresztül és közvetlenül a szülők, a gyermekek és minden hangversenylátogató zenei nevelése, esztétikai ízlésének fejlesztése a zene által.” – mondta Budaker Gusztáv, aki valóban teljes életét Kőszeg zenei kultúrájának szentelte.
1.9.Budaker Gusztáv életéről…
(Teljes életrajza – mely saját önéletrajza alapján készült – a zeneiskola bejáratánál, a róla készült kép alatt olvasható.)
Budaker Gusztáv 1910. március 27-én született Kőszegen. Özvegy édesanyja zongoratanításból tartotta fenn családját, öt gyermekét. Gusztáv a nyári szünetekben maga is tánciskolákban zongorázott, hogy megkeresse iskolai tandíját.
Középiskolai tanulmányait a Bencés Gimnáziumban (ma Jurisich Miklós Gimnázium) végezte, majd a Kőszeg Tanítóképzőben szerezte meg tanítói oklevelét, 1933-ban. Ezután a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karnagyi szakán tanult, ott szerzett tudását rögtön kamatoztatta is városában.
Három évtizeden keresztül vezette a Concordia (ma is működő) énekkart, 1945-ben Munkásdalárdát, 1949-ben Úttörő Fiúkórust szervezett. Két évig dirigálta a Kőszegi Fúvószenekart és megalakította az úttörőzenekart. Álma megvalósítását – egy szimfónikus zenekar vezetését – az evangélikus ifjúsági egyesület zenekarával kezdte. Időközben megért a Városi Szimfonikus Zenekar társkarnagyi tisztére (1934-48), majd 1948-tól vezető karnagya lett. Közreműködött a város műkedvelői által színre vitt operett előadásokon, azok ének- és zenetanítását, kíséretét is ő látta el.
Emellett vérbeli pedagógus is volt. Pestalozzi szavait gyakran idézte mosolyogva:
„Szegény ördög az a nevelő, akinek türelemre van szüksége; szeretet legyen benne.”
Tanított a kőszegi Evangélikus Népiskolában, majd a Katonai Alreáliskolában. A háború után a kőszegi Evangélikus Általános Iskola és Leánygimnázium, az államosítás után pedig a helybeli Általános Fiúiskola tanára volt. Megalakulása után a Zenei Munkaközösség, majd az Állami Zeneiskola igazgatója és tanára lett.
Mindenkor szem előtt tartotta, hogy a zeneiskola – az intenzív belső munka mellett – a város zenei életének irányítója is legyen. Az ő kezdeményezésére kezdték el az „Éneklő Ifjúság” hangversenyeket – a város összes kórusa és vendégkórusok közreműködésével – évente megrendezni. Az ő felkérését fogadta el Bárdos Lajos, mikor megírta a „Kőszegi ének” című művét. Ő indította el Kőszegen a filharmóniai bérletsorozatot – ennek keretében lépett fel többek között Perényi Miklós is -, amellyel már konkrétan a hangverseny látogató közönség nevelését tűzte ki célul.
Munkásságával az egész város zenei életének összefogója, „karmestere” volt. 1970-ben vonult nyugalomba súlyos betegsége miatt.1972-ben hunyt el.
A kőszegi zeneiskola 1988-ban – fennállásának 25.évfordulóján – vette fel és viseli ma is az alapító igazgató, Budaker Gusztáv nevét.
1.10. Az iskola Gréts Károly vezetése idején
Budaker Gusztáv leköszönése után Gréts Károly lett az épület igazgatója. 1966-ban került Kőszegre a zeneiskola rézfúvós tanáraként, majd 1967-től a fúvószenekar karnagyaként is működött. A Szegedi Nemzeti Színház zenekarától jött, képesítése tubaművész. Karnagyi oklevelét a Népművelési Intézetben szerezte.
Az ő igazgatása alatt – tehát a 70-es években – ért el az intézmény egy stabil, 250-es növendéklétszámot. A munkát nagyban megkönnyítette, hogy a kezdeti évek sok személyi változása után megszilárdult a tantestület. Ez nagyrészt a városi tanácsnak volt köszönhető, hiszen az ide érkező pedagógusok lakást kaptak. 1971-ben a tantestület névsora a következő volt:
zongora: Lasky Mária, Karikás Erika, Hodász Istvánné, dr. Illa Dénesné
hegedű: Hodász István igazgatóhelyettes, Farkas Tivadar
cselló: Magyar Béla
fafúvós: ifj.Békefi Antal
Gréts Károly, Maitz (II.) József
Szolfézs előképző: Magyar Béla, Maitz József, Zátonyi János
Gréts Károly a zeneiskola feladatát így jelölte meg:
„Alig akad kisváros, mely azzal dicsekedhetne, hogy négy felnőtt és ifjúsági, hat gyermekkórussal és három fúvószenekarral rendelkezik. Így a zeneiskola ezen a területen jól fejt ki elsősorban népművelési tevékenységet.”
A kórusvezetők részére neves szakemberek részvételével megtartotta az általános iskolák nép- és tömegdal, valamint lapról olvasási versenyét.
Gréts Károly karnagyként, tanárként, majd igazgatóként is elsőrendű szívügyének tekintette a fúvóskultúra további fejlesztését és a fúvós kamarazene művészi szintű kimunkálását. Kamaracsoportjaival elért eredményei:
1966-ban az Egri Kamarazenei Fesztiválon rézfúvós triója diplomát nyert.
1967-ben a Debreceni Kamara Fesztiválon szintén rézfúvós trióval ért el szép eredményt.
1970-ben a Budapesti Kamarazene Fesztiválon egy rézfúvós kvintett képviselte az iskolát.
1972-ben a Magyar televízió KI MIT TUD? vetélkedőjén a kőszegi rézfúvós ötös a középdöntőig jutott el.
1974-ben a megyei tanács művelődésügyi bizottsága megvizsgálta a megye zeneiskoláiban a zenei képzés helyzetét, körülményeit. A kőszegi iskolával kapcsolatban különösen jónak találták, hogy a növendékek 57%-a fizikai dolgozók gyermekei közül került ki. Szakmailag erősnek ítélték a rézfúvós tanszakot, de a zongora, a hegedű és a gordonka oktatását véleményük szerint még fejleszteni kell.
Ugyanebben az évben az addig amatőr Szombathelyi Szimfonikus Zenekar professzionális együttessé alakult. Ez az új lehetőség felkeltette a zenész-tanárok érdeklődését és sokan a tanítás mellett, vagy helyett csatlakoztak a szimfonikusokhoz. Ez a körülmény sok Vas megyei zeneiskola működését megnehezítette: tiltakozásul Gréts Károly lemondott igazgatói státuszáról, de továbbra is megmaradt az iskola rézfúvós tanárának.
Az utána következő igazgatók: 1987-ig Maitz József, 1987-1993-ig Ágotha Zoltán voltak,
1993-tól (jelenleg is) Cs. Szász Judit.
[1] Az 1669.június 13-i szerződés német szövege:OSZK Id.:Bárdos Kornél: A kőszegi iskolarektor szerződése a XVII.században. Az evangélikus zenei nevelés emléke. Diakónia, 2.sz., 75-79.o.1983.
[2] Protocollum Günsiensis: Kőszeg Szabad Királyi Város közgyűlési jegyzőkönyve 1836.febr.12. 88.o.
[3] A Kőszegi Hangászegylet Alapszabályai. Kőszeg, 1840.
[4] Chernel Kálmán: Kőszeg sz.kir. város jelene és múltja 83.o., 1877.
[5] Ribiczey Aladár: Művelődéstörténeti karczolat Kőszeg múltjából Kőszeg és Vidéke. 1887.aug.28. 1.o.
[6] Kováts Ferenc: Zene-iskola Kőszeg és Vidéke, 1899.december 3.
[7] Vizsgahangverseny. Kőszeg és Vidéke, 1937. június
[8] Kodály Zoltán, a magyar zene nagy apostola Kőszegen. Kőszeg és Vidéke, 1937.június 6. 1-2.o.
[9] Városi zeneiskolát szerveztek Kőszegen Vasvármegye, 1941.aug.29.
[10] Megszavazták a Kőszegen felállítandó zeneiskola anyagi támogatását Vasvármegye, 1944.június 7.
[11] Dr.Bariska István-Németh Adél: Kőszeg (Budapest, 1984.)
[12] Fejlődő zenekultúra Kőszegen – Bárdos Lajos Kossuth –díjas zeneszerző nyilatkozata Vas Népe, 1965.május 20.